5 Konyhatervezési hiba
– Avagy miért ne higgy el mindent, amit a Pinteresten látsz –
A Pinterest egy kiváló platform, ahol rengeteg vizuális tartalom található, ami segíthet inspirálódni különféle projektekhez, legyen szó lakberendezésről, divatról, főzésről vagy DIY (csináld magad) projektekről, azonban nem szabad elfelejteni, hogy erre akár olyan tartalom is felkerülhet, mely nem teljesen felel meg a JÓ felhasználói élménynek.
Én magam is szívesen használom inspirációképp egy – egy ügyfelem hangulattáblájához és mivel éppen konyhatervezésben voltunk, hirtelen számos olyan enteriőr jött elém, melynek kivitelezését nem ajánlanám.
Ebből hoztam most el nektek párat!
Íme az első!
Első ránézésre talán fel sem tűnne, talán másodikra sem, de a használatnál már annál inkább. Ebben a konyhában vagy nem főznek, vagy csak nem vették észre a tervezésnél, de mit is?

Sokszor látom, hogy a sütőt szinte teljesen a fal mellé tervezik, ami nem túl praktikus, ha a sütő valóban használatban van. A felszálló gőz és pára, netán kicsapódó zsír könnyedén nyomot hagyhat a szép falon, az itt belógó függönyről pedig ne is beszéljünk!
Így javíthatod ki!
Igyekezzünk úgy megtervezni a konyhánkat, hogy a sütő ne közvetlen a fal mellé essen, ezek kiváló tárolók lehetnek! Íme!

Menjünk is tovább ezzel a gyönyörű konyhával mely kapott egy óriási szigetet is kellemes hangulatos világítással. Már helyet is foglaltunk egy gyors reggeli kávéhoz…

Egyből szemet szúr azonban a rosszul megválasztott étkezőszék magasság, melyen helyet foglalva gyakorlatilag az étkező felületen ücsörgünk.
Így javíthatod ki!
Tervezésnél gondoljuk át, hogy a szigetünk pulttal megegyező netán étkezőasztal magasságú lesz, fontos ugyanis, hogy a lábunk kényelmesen aláférjen. Máris jobb ugye?

Szaladjunk is tovább ezzel a csodás kilátással rendelkező konyhába, ahol te magad is biztosan szívesen főznéd meg az ebédet, és ülnél ki utána a teraszra egy kellemes Aperol Spritz társaságában.

Abban azonban biztos vagyok, hogy ezt már este biztos nem tennéd meg a vacsorakészítés közben, mivel nagy valószínűséggel nem találnál meg semmit a sötétben.
Így javíthatod ki!
A világítás tervezésénél érdemes számolni, fő- és hangulatvilágítással egyaránt. Ajánlani szoktam, hogy az általános világítást se hagyjuk ki, ami mellett persze számtalan lehetőség közül választhatunk, mint pl: pultvilágítás, pult alatti vagy akár lábazati. Tervezhetünk vitrines megvilágított polcokat, és ne felejtsük el a sziget vagy étkezőasztal feletti világítást sem.

Ez az egyik kedvencem, itt már szemfülesnek kell lenni. Igazán szépen megkomponált darab, egy apró dolgot leszámítva.

Feltételezhetjük, hogy a beépített hűtő a jobb szélen található. Ebben az esetben azonban nem túl szerencsés, hogy a mosogatónk a pult másik végére van tervezve, ezzel felborítva a konyha technikai sorrendjét. Jóval többet fogunk toporogni az amúgy szép és valószínűleg kellően drága konyhánkba.
Így javíthatod ki!
Tervezésnél figyeljünk a technika sorrendre: Tárolás-tisztítás-feldolgozás-sütés/főzés.

És végezetül, előfordulhat, hogy kicsi a konyhád, de ez NEM hiba, ez adottság! Ha nem használod ki a helyet, na az a hiba!

A mennyezetig érő szekrények már neked is eszedbe jutottak, de mit szólsz ezekhez? Értékes helyeket csalhatunk még ki a szekrényeinkből pl. egy jó sarokmegoldással, mosogató előtti tárolóval…vagy a ritkán kihasznált lábazat beépítésével.

Ha neked is segítségre lenne szükséged, és szívesen elkerülnéd ezeket a hibákat, és szeretnéd maximalizálni a kihasználható helyet vagy akár látványtervezést kérnél, keress bátran!

